promótálva sem volt oly módon, hogy egy pekingi palotakutyát kereső ember könnyen megtalálja azt. Egy Facebook csoportban, ahol a pekingiket kedvelő emberek gyűlnek össze, találkoztam először a 4 újszülött baba képével. Akkor még a jövőről mit sem tudva, boldog és szeretetteljes életet kívántam a piciknek. Én ekkor már egy másik alom születésére vártam egy másik tenyésztőnél. A sors úgy hozta, hogy ahonnan eredetileg reméltem onnan nem kaptam kiskutyát. Időközben felvettem Krisztivel a kapcsolatot, bár akkor még nem vásárlás volt a célom. Hosszasan elbeszélgettünk, olyan volt mintha évek óta ismernénk egymást. Gyorsan megbarátkoztam vele és párjával, Tibivel. Elmeséltem, hogy meghalt az előző pekingim hosszú betegség után 9 évesen és hogy nekem nem élet az élet pekingi palotakutya nélkül. Azt a félelmemet is elmondtam, hogy valószínűleg ahonnan kiskutyát várok, ott nem lesz születendő alom. Ők is elmesélték nekem Boszka történetét. Tanácsokat, tippeket kaptam, mert tudták, hogy kiállításokra szeretném vinni majd a leendő kiskutyámat. A sejtésem picivel később részben igazolást nyert a másik kennelt illetően, információim szerint nem voltak életképesek az ott megszületett kutyusok. Végül bár Pompi nem egy „A” törzskönyves kutya, mégis a következő beszélgetésünkkor ráesett a választásom. Mert  a korábbi tartalmas beszélgetésünk alatt már valahol megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy ők azok, akiktől szívesen vásárolnék. Krisztitől és Tibitől -vásárlási cél nélkül- olyan barátságos hozzáállást kaptam, ami elég ritka a mai világban. Ahogyan már előttem írták a többiek is, én is minden nap kaptam videót/képeket Pompiról, én is szobatisztán hoztam el őt. Barátságos természetét otthonról hozta magával, ahol egy hangos/rossz szót sem hallott sosem. Sőt mikor a Corona vírus és a lezárások ideje alatt beültem a kocsiba, vállalva Pompi miatt a lehetséges karantént is, meleg ebéddel vártak, s külön arra is odafigyeltek, hogy húsmentesen táplálkozom. Nem olyan volt mintha egy idegenhez érkeznék meg, sokkal inkább, mint mikor egy régi jó ismerősömhöz megyek haza. A mai napig tartjuk a kapcsolatot egymással, kiállításokon is együtt szoktunk a felvezetésre várakozni. Mióta elhoztam Pompit, már egyszer meg is látogattuk a Boszka de Luxe kennelt. Végezetül pedig, valami nagyon fontos, amit sosem felejtek el, amit Tibi mondott nekem, mikor ez előző kutyuskámról elmeséltem nekik azt hogy fáj, hogy elment: „Mert ez a kutya a lelkét adja neked.”