Az én történetem kicsit kacifántosan kezdődött, mivel eredetileg nem ebből a kennelből szerettem volna kiskutyát vásárolni. A Boszka de Luxe kennelről akkor nem hallottam, mivel Pompi születésekor még egyáltalán nem volt publicitása, promótálva sem volt oly módon, hogy egy pekingi palotakutyát kereső ember könnyen megtalálja azt. Egy Facebook csoportban, ahol a pekingiket kedvelő emberek gyűlnek össze, találkoztam először a 4 újszülött baba képével. Akkor még a jövőről mit sem tudva, boldog és szeretetteljes életet kívántam a piciknek. Én ekkor már egy másik alom születésére vártam egy másik tenyésztőnél. A sors úgy hozta, hogy ahonnan eredetileg reméltem onnan nem kaptam kiskutyát. Időközben felvettem Krisztivel a kapcsolatot, bár akkor még nem vásárlás volt a célom. Hosszasan elbeszélgettünk, olyan volt mintha évek óta ismernénk egymást. Gyorsan megbarátkoztam vele és párjával, Tibivel. Elmeséltem, hogy meghalt az előző pekingim hosszú betegség után 9 évesen és hogy nekem nem élet az élet pekingi palotakutya nélkül. Azt a félelmemet is elmondtam, hogy valószínűleg ahonnan kiskutyát várok, ott nem lesz születendő alom. Ők is elmesélték nekem Boszka történetét. Tanácsokat, tippeket kaptam, mert tudták, hogy kiállításokra szeretném vinni majd a leendő kiskutyámat. A sejtésem picivel később részben igazolást nyert a másik kennelt illetően, információim szerint nem voltak életképesek az ott megszületett kutyusok. Végül bár Pompi nem egy „A” törzskönyves kutya, mégis a következő beszélgetésünkkor ráesett a választásom. Mert  a korábbi tartalmas beszélgetésünk alatt már valahol megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy ők azok, akiktől szívesen vásárolnék. Krisztitől és Tibitől -vásárlási cél nélkül- olyan barátságos hozzáállást kaptam, ami elég ritka a mai világban. Ahogyan már előttem írták a többiek is, én is minden nap kaptam videót/képeket Pompiról, én is szobatisztán hoztam el őt. Barátságos természetét otthonról hozta magával, ahol egy hangos/rossz szót sem hallott sosem. Sőt mikor a Corona vírus és a lezárások ideje alatt beültem a kocsiba, vállalva Pompi miatt a lehetséges karantént is, meleg ebéddel vártak, s külön arra is odafigyeltek, hogy húsmentesen táplálkozom. Nem olyan volt mintha egy idegenhez érkeznék meg, sokkal inkább, mint mikor egy régi jó ismerősömhöz megyek haza. A mai napig tartjuk a kapcsolatot egymással, kiállításokon is együtt szoktunk a felvezetésre várakozni. Mióta elhoztam Pompit, már egyszer meg is látogattuk a Boszka de Luxe kennelt. Végezetül pedig, valami nagyon fontos, amit sosem felejtek el, amit Tibi mondott nekem, mikor ez előző kutyuskámról elmeséltem nekik azt hogy fáj, hogy elment: „Mert ez a kutya a lelkét adja neked.”